Varázstorony - Eger

Új színfolttal gazdagodott az Eszterházy Károly Főiskola Líceum épületének tornya. A toronyépületben eddig is működő Csillagászati Múzeum, Camera obscura (periszkóp) és Pedagógiatörténeti Múzeum mellett megnyílt a világban több helyen is működö „Hand’-on science” múzeumok mintájára a Varázsterem. Mindezen látványosságok összefoglaló neve Természettudományos Varázstorony lett.

A tudomány széleskörű megértését a „kézzel fogható” kipróbálva tanulás nagyban elősegíti, hiszen a kisgyermek is ily módon, tapasztalva ismeri meg környezetét. A Varázsterembe ellátogatók érdekes, saját maguk által elvégezhető kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg alapvető, elsősorban fizikai jelenségekkel, tudományos „játékokat” játszhatnak, számítógépen természeti jelenségek eredeti felvételeit, animációit futtathatják, de lehetőség nyílik az Interneten természettudományos csatornák, honlapok böngészésére is.
  • 

    Egri látnivalók

    • Művészetek Háza - Eger

      Eger
      A Széchenyi utca középső traktusában három jelentős épület alkot ismét jelentős látvány-együttest. A 16. számú há...

    • Egri Líceum - Eger

      Eger
      A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...

    • Érseki Palota - Eger

      Eger
      Az épület falainak egyes részei a 16. századból származnak. Első nagyobb kiépítése Erdődy Antal Gábor püspök és Gio...

    • Egri Vár - Eger

      Eger
      Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...

    • Szent Bernát-templom - Eger

      Eger
      A barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház ma a Gárdony Géza Ciszterci Gimnáziumnak és Kollégiumnak ad otthont.

    • Szent Miklós Templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján...

    • Minaret - Eger

      Eger
      Eger összefutó kis utcáinek kereszteződésében áll a Minaret, Európának ezen a részén igen ritka látványosság.

    • Minorita templom - Eger

      Eger
      A Dobó téren áll a Minorita templom, Eger legszebb barokk temploma. A templomot 1771-ben Páduai Szent Antal tiszteletére szen...

    • A Líceum - Eger

      Eger
      A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...

    • Egri Bazilika - Eger

      Eger
      Eger egyetlen klasszicista építménye, Magyarország második legnagyobb temploma, a Bazilika. Hild József tervei szerint 1831-...

    • Érseki Palota - Eger

      Eger
      A palota 1715-től 1732-ig Giovanni Battista Carlone, 1761-1775 között Josef Ignac Gerl, Fellner Jakab és Francz József, 1828-...

    • Egri Vár - Eger

      Eger
      Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...

    • Szent Bernát Templom - Eger

      Eger
      Eger észak-déli tengelyét alkotó Széchenyi, egykor Hosszú, ill. Széles utca, és a Bródy Sándor utca sarkán parkos térs...

    • Minorita templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós Görögkeleti Szerb Templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján, ...

    • Szent Miklós Templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785 - 1799 között építették Povolni János városi főépítész tervei alap...

    • Egri Minaret - Eger

      Eger
      Az apró utcák kereszteződésében álló minaret igazi, ritka látványosság hazánkban. A majd egy évszázados török uralo...

    • Dobó tér - Eger

      Eger
      A Dobó tér Eger legegységesebb, legzártabb tere. A tér sarkában a Végvári harcosok kompozíciót, valamint a Városháza ...

    • Angolkisasszonyok Intézete - Eger

      Eger
      A Kossuth utca 8. szám alatt az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete található, melyet eredetileg Foglár Gyö...

    • Megyeháza - Eger

      Eger
      A Nagypréposti Palotával átellenben a Kossuth Lajos utcán a Megyeháza kétemeletes sárga épülettömbje emelkedik, melyet G...

    • Megyeháza börtön - Eger

      Eger
      A Megyeháza udvarán áll az egykori megyei börtön, amelyet Gerl József, Gerl Mátyás unokaöccse tervezett. Az épületet b...

    • Buttler-ház - Eger

      Eger
      Az Eger-patakon átkelve jobb oldalon található a Buttler-ház, és a ház története - hasonlóan a Mikszáth-i történethez ...

    • Dobó István Vármúzeum - Eger

      Eger
      Az egri várbanban működik a Dobó István Vármúzeum . Az állandó kiállításokon bemutatják a vár történetét, föld a...

    • Egyházmegyei Könyvtár - Eger


      Az egri püspökök és érsekek két és fél évszázadának történetét bemutató kiállítás (1699-1943). Értékes egyház...

    • Palóc Népművészeti Kiállítás - Eger

      Eger
      A híres egri vár tövében található kiállítás betekintést nyújt Palócföld népművészetébe: pásztor faragások, sz...

    • Gárdonyi Emlékmúzeum - Eger

      Eger
      Gárdonyi Géza 1897-ben költözött Egerbe, ahol művei közül a leghíresebbet, az Egri csillagok című regényét is megírt...

    • Kopcsik Marcipánia - Eger

      Eger
      Eger városa sok mindenről nevezetes. Az egri várról, az egri bikavérről, barokk templomairól és házairól, a városalatti...

    • Telekessy Patikamúzeum - Eger

      Eger
      1987 májusában nyitotta meg kapuit Egerben a Telekessy patikamúzeum abban a helységben, amelyben 1968-ig működött az a gyó...

    • Tűzoltó Múzeum - Eger

      Eger
      Csak kevesen, a város múltját jól ismerők tudják, hogy még a múlt század során az egyháztól szerezte meg a város azt ...

    • Történeti Tárház - Eger

      Eger
      Eger műemlékekben gazdag környezetében található a különleges hangulatú kiállító terem, melyben Tóth Sándor magángy...

    • Egri Törökfürdő - Eger

      Eger
      Egy egészen sajátos hangulatú, a török időket és a barokk városok hangulatát egyszerre megidéző városba látogathat el...

    • Egri Termálfürdő - Eger

      Eger
      A Termálfürdő Eger belvárosában található mintegy 5 hektár területen egyedülálló természeti környezetben. A fürdők...

    • Vármúzeum - Eger

      Eger
      A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma az esztergomi vár bástyarendszerének déli pontján található, a Szent Istv...

    • Kispréposti palota - Eger

      Eger
      A Kossuth Lajos utca gazdag műemléki tárházának bemutatása előtt, célszerű megismerkedni az kialakulásának történeté...

    • Nagypréposti Palota - Eger

      Eger
      Az Egészségház utca sarkán áll a volt Nagypréposti Palota, melyet Fellner Jakab tervezett és 1774-76 között építették.

    • Érsekkert - Eger

      Eger
      A Tárkányi utcán haladva jutunk el az Érsekkerthez.

      A mintegy 22 hold kiterjedésű parkot Eszterházy püspök ide...

    • Rác Templom - Eger

      Eger
      A Széchenyi utca északi végén egy kis dombon áll a különleges atmoszférával rendelkező Görögkeleti vagy Szerb templom....

    • Cisztercita Templom - Eger

      Eger
      A Művészetek Házával szemben látható a barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház, amely ma a Gárdony Géza Cisz...

    • Fazola-kapu - Eger

      Eger
      Sétáljunk vissza az Egészségház utcán keresztül a Kossuth Lajos utcára. Bal oldalon láthatjuk a Ferencesek templomát, jo...

    • Szépasszony-völgy - Eger

      Eger
      A ma közel 200 pincét számláló Szépasszony-völgy az elmúlt évszázadokban szorosan összekapcsolódott az egri borok hír...

    • Egykori érseki pincerendszer - Eger

      Eger
      A Város a város alatt a Széchenyi utcáról az Érsek-udvaron keresztül haladva az Érseki Palota mögött található.

    • Csillagászati múzeum - Eger

      Eger
      A egri csillagvizsgálót 1764-ben gróf Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök alapította a tervezett egyetem egyik inté...

    • Katolikus Múzeum - Eger

      Eger
      Két és fél-három évszázad alatt, részben a káptalan, részben az érsekség tulajdonában gyűltek össze azok a liturgiku...

    • Sportmúzeum - Eger

      Eger
      Az egykori megyei börtön épületében rendezték be a megye úszó- és vívósportjának történetét bemutató állandó ki...

    • Vitkovics-ház - Kepes György Vizuális Központ - Eger

      Eger
      A Kepes György Vizuális Központnak helyet adó Vitkovics-ház 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület,...

    • Varázstorony - Eger

      Eger
      Új színfolttal gazdagodott az Eszterházy Károly Főiskola Líceum épületének tornya. A toronyépületben eddig is működő...

    • Bitskey Aladár Uszoda - Eger

      Eger
      Az uszodát Makovecz Imre tervei alapján 1998 és 2000 között építtette Eger Városa. Az uszoda kapuit 2000. december 3-án n...

    
     


Eger ismertető

  • Eger

    Eger Heves megye székhelye, a Bükk dél-nyugati lábánál, a tengerszint felett 180 m-re fekszik, Budapesttől mintegy 128 km-re. Elsősorban az Eger-patak völgye határozta meg a városszerkezete...



Egri programok

Szállások Egerben


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6