Cisztercita Templom - Eger

látnivalók Egerben

Cisztercita Templom - Eger

A Művészetek Házával szemben látható a barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház, amely ma a Gárdony Géza Ciszterci Gimnáziumnak és Kollégiumnak ad otthont.
A templom a jezsuita szerzetesek nevéhez fűződik, akik 1644-ben jelentek meg Egerben. Rendházukat 1700 - 1727 között építették meg, ám a templomot csak 1730 körül kezdték el. 1743-ban sikerült befejezni, a tervező Pethő István jezsuita építész volt.

A templom belsejének kialakítása itt is sok időt vett igénybe, mert csak 1772-ben fejezték be. Egy évvel később II. József kitiltotta a birodalomból a jezsuita szerzetesrendet, így el kellet hagyniuk a már kész templomot. A kincseket Budára szállították, az épületeket pedig a ciszterci rend kapta meg.

Az 1800-as tűzvészben ez az épület együttes is áldozatul esett, majd számos kisebb természeti csapás után 1888-ban restaurálták a templomot, majd 1900-1902 között átépítették Alpár Ignác tervei alapján.

A templom homlokzatán találunk egy rokokó stílusú falfülkét, melyben négy jezsuita szent kapott helyet: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Régis Szent Ferenc, és Kosztka Szent Szaniszló. Az épület együttes része a gimnázium is, melyet 1754-ben alapítottak, és az óta többször is nevet változtatott, jelenleg Dobó Istvánról van elnevezve.
  • 

    Egri látnivalók

    • Művészetek Háza - Eger

      Eger
      A Széchenyi utca középső traktusában három jelentős épület alkot ismét jelentős látvány-együttest. A 16. számú há...

    • Egri Líceum - Eger

      Eger
      A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...

    • Érseki Palota - Eger

      Eger
      Az épület falainak egyes részei a 16. századból származnak. Első nagyobb kiépítése Erdődy Antal Gábor püspök és Gio...

    • Egri Vár - Eger

      Eger
      Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...

    • Szent Bernát-templom - Eger

      Eger
      A barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház ma a Gárdony Géza Ciszterci Gimnáziumnak és Kollégiumnak ad otthont.

    • Szent Miklós Templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján...

    • Minaret - Eger

      Eger
      Eger összefutó kis utcáinek kereszteződésében áll a Minaret, Európának ezen a részén igen ritka látványosság.

    • Minorita templom - Eger

      Eger
      A Dobó téren áll a Minorita templom, Eger legszebb barokk temploma. A templomot 1771-ben Páduai Szent Antal tiszteletére szen...

    • A Líceum - Eger

      Eger
      A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...

    • Egri Bazilika - Eger

      Eger
      Eger egyetlen klasszicista építménye, Magyarország második legnagyobb temploma, a Bazilika. Hild József tervei szerint 1831-...

    • Érseki Palota - Eger

      Eger
      A palota 1715-től 1732-ig Giovanni Battista Carlone, 1761-1775 között Josef Ignac Gerl, Fellner Jakab és Francz József, 1828-...

    • Egri Vár - Eger

      Eger
      Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...

    • Szent Bernát Templom - Eger

      Eger
      Eger észak-déli tengelyét alkotó Széchenyi, egykor Hosszú, ill. Széles utca, és a Bródy Sándor utca sarkán parkos térs...

    • Minorita templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós Görögkeleti Szerb Templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján, ...

    • Szent Miklós Templom - Eger

      Eger
      A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785 - 1799 között építették Povolni János városi főépítész tervei alap...

    • Egri Minaret - Eger

      Eger
      Az apró utcák kereszteződésében álló minaret igazi, ritka látványosság hazánkban. A majd egy évszázados török uralo...

    • Dobó tér - Eger

      Eger
      A Dobó tér Eger legegységesebb, legzártabb tere. A tér sarkában a Végvári harcosok kompozíciót, valamint a Városháza ...

    • Angolkisasszonyok Intézete - Eger

      Eger
      A Kossuth utca 8. szám alatt az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete található, melyet eredetileg Foglár Gyö...

    • Megyeháza - Eger

      Eger
      A Nagypréposti Palotával átellenben a Kossuth Lajos utcán a Megyeháza kétemeletes sárga épülettömbje emelkedik, melyet G...

    • Megyeháza börtön - Eger

      Eger
      A Megyeháza udvarán áll az egykori megyei börtön, amelyet Gerl József, Gerl Mátyás unokaöccse tervezett. Az épületet b...

    oldalak: 1 | |
    
    1 | | |  
Település ismertető
  • Eger

    Eger Heves megye székhelye, a Bükk dél-nyugati lábánál, a tengerszint felett 180 m-re fekszik, Budapesttől minteg...

Egri és környéki programok

Szállások Egerben


További találatok: |

és környékén


További találatok: |
Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu